A Mégis égisze alatt

A Mégis égisze alatt

Nem jön az ihlet, mégis írok,
üres sorokat telesírok
csendben.
Ha senki dala, mint baj-nyirok
lebben,
akkor is csak írok.

Még tovább, talán zokogok is,
gyöngyház arcba szúrt ócska tövis
lettem.
Remény szárnya, testben golyóbis
tettlen,
gördülő ellipszis.

Nem jön az ihlet, eszembe jut
mégis-tettem majd utána fut,
szeppen,
lábamra tesz majd útilaput
csendben
mellettem tovafut.

S akkor is csak írok,
lázongó sorokat
reménnyel telesírok
tettlen.

Zsibongó, falbontó,
szédítő csendben.

2009 -Dóczi-