Zanza a csacska ellen
Élet sírjába buktam én,
úgy hívják még: jóság.
Messze elkerült most,
mint fűszálat a rónaság,
végtelen tengerén.
Duruzsolt és lófrálgatott,
ó, pajzán vigyorral.
Kéjes kacajok közt
villogott késsel meg karddal
s csak kártyázgatott...
...és akkor játszottam vele én is,
álomba foglaltam még ha szép is;
és nem dorgált meg a Mégis,
még ha tán túl szép is,
mint a jóság.
Kimásztam a sírból mára,
grabancánál fogtam
a pajkos merengőt
s talán újra beloptam
feledés hadába.
Nem hagyom, hogy földi
érzés kerítsen karjába
-hol valóját tölti
és zaboláz kiabálva-,
Soha!
2009 -Dóczi-
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése