Szeretlek utoljára
Nekem fázik már az új November...
Dér hinti el halkan,
mint jeget a parkban
a közelgő holt-December.
Csupa búsan lengedeznek a fák...
Gyermekesen lomhán
s egészen tompán.
Kérgükben öreg hibák.
Fagyos földben nyílnak a Miértek...
Környékük avarlepte
s nem száll már a lepke,
mert mindenkorra kiégtek.
A búcsúzók mint vasúti sínek...
Vörösesen izzóak
s éppúgy kínzóak,
mint amennyire végtelenek.
Hazaúti tekintetem fűzfa...
Lefelé irányul
s majd belefásul
úgy fáj neki a terhes Ma.
Mindennel elsiet már az ember...
Akárcsak én újra
az Ő szívét szúrva,
nekem fázik a November.
2009 -Dóczi-
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése