Egy lett-volna ajándék...

Álmaim előbújnak

Szemedbe rejtett álmaim
előbújnak, s vágyaim
rettegve kifakulnak,
elhiszik, hogy ez valóság,
talán a remélt boldogság
leng körül ma már
egyszer s mindenkorra,
kar-karbafont nyugovóra.

2009 -Dóczi-

Újév vége

Újév vége

Hová merengsz?
Miért fal kétség?
Hová szakadozol
egyetlen szépség?

Csalj magadnak falat,
lopj megértő fényt,
hozz holdvilágot
bárgyú üdvösségért.

Tépd szét, nyúzd el
az utolsó szál életet,
újra virág nyílik
s hold süt nap helyett.

Hová merengsz
tehetetlenség?
Hová szakadozol
egyetlen szépség?

2008 -Dóczi-

Télmagasztaló

Télmagasztaló

Fehér gyöngyök,
eltűntek mind,
zöldbe burkolóznak gömbök,
az ég életet hint.
Csak belőlem halnak ki remények.
Csak belőlem hal ki mind.

Finoman ropogó pehely,
nekem üdvösebb,
igazabb, mint egy aranykehely,
számomra kedvesebb.
Hamis jóval teli díszlombozat:
csak ebből kevesebb...

A Komor, a homály,
nem az éledés ad örömöt,
szürkeségben szívem sem fáj,
miért vágynám e csökönyöst?
Megpihenni kell önmagamban.
Meglelni a belső örököst.

Kósza gondolat ez is,
elröppen, mint a madár.
Elviszi tavasz, szúrja tövis,
kitisztul a láthatár.
Bennem mégis sötétedik minden.
Bennem mégis fáj a virágszál.

2008 -Dóczi-

Boldogság szigete

Boldogság szigete

Ember nem jutott oda,
Vándor mesél csak róla.
Kulcsát nem találják,
mind magukban ássák.

Ott finom s gyengéd
a fák bölcs sugallata
s angyalok ege véd.

Halált űz, életet lehel,
álmokat hoz,
akár óvó lepel.

Te vagy a válasz,
csak te vagy a kulcs,
zápor vagy vihar,
bánattal ne sújts!

2007(-2009) -Dóczi-

"Harc poetica 2009"

"Harc poetica 2009"

Nem tudom ki vagyok.
Gyakran alámerülök.
Buborékok törnek ki belőlem.
Sok buborék.
Olykor átlátszó, olykor teliszín.
Néha kipukkan egy átlátszó,
heccelve egy teliszínt.
Fátylat lebbent lelkemre libegő lényként.
Nem tudom melyik teliszínt
pukkantsam ki a Tengernek.
Tanácstalanság.
Nem tudom megakadályozni
soha egy átlátszó kipukkanását!
Soha.
Nem bízom magamban.
Nem repesztek teliszín falat.
Nem hagyom a többit halálba veszni.
Mindet életben hagyom.
Életben.
Negédes életben, amelyben
faluk lágy villám-cirógatása
átlátszó csípő-marássá alakul.
Élet hozza a halált.
Ölj teliszínt!
Gyakran,
sokat,
tanácstalanul
soha,
mindet
Életben.
Ölj teliszínt...

2009 -Dóczi-

"Nefelejts"

"Nefelejts"

Nem mond semmit
ez a négy sor,
mégis hidd el
igen, jókor.

2009 -Dóczi-

Földi harmóniumok: emberek

(Kurt Vonnegut - A Titán Szirénjei c. regénye alapján)

Akvamarin és sárga,
két színnel
vagy kétszínűen
éltek a világba'?

Elfolyó és rendezett,
cél nélkül
vagy semmis céllal
éled életed?

Szeretet és betű,
csak írás,
örök tapadás.
Ez életszerű?

Ez itt intelligenciateszt.
Kitartott, lassú
bolygóhangon élés.
Fordítsd fel az űrhajót!

Indítógomb ( )

2009 -Dóczi-

Novemberi lámpafény

Novemberi lámpafény

Láttalak tegnap szaladni,
de a mában már nem vagyok biztos.
Fakuló falevelek hullottak le
és gének változtak meg azóta.
Robogtál az esőben,
életed is volt, forintos
s ugyanúgy vágytál a hóra.
Pelyhekből takaróra.
Pelyhekből,
melyek zsenge szíved
fogták dalolóra.
Zengetni szeretted volna a levegőt
lágyan, kedvesen-fals hangokat lehelni bele,
s hirtelen csodás, igaz ének zengte be a tájat:

Szememre Hófödél
legyen könnyű bánat,
ha hozzá hó fölér
mossa le hibámat.

Mossa le hibámat
zsenge szó, fehér hó,
mossa le hibámat
mindig tovaringó

Pelyhekből Hófödél
ahová hó fölér,
zsenge szív, őszinte,
kettőnkön eltökél.

Csillagot dédelget
bús fejünk fölött és
örömöt ölelget
a jókor-feledés.

Szeretlek újra majd,
fehér hó betakart,
megfagyott szívembe
szíved meleget hajt.

Szerelem újra kél,
szememre Hófödél.

Akadályba ütköztek az oxigének,
olybá tűnő volt,
mintha igaz volna,
mintha lehetne hinni
szirének énekének.
Csorba tette a szépet
gyönyörűvé.
Egészen hihetetlen,
ahogy szorongatom ezt az
átejtő, szép-emlékű, régmúlt fényképet.

2009 -Dóczi-

Náthás négysoros

Náthás négysoros

Teába főtt a tél
fanyar íze elveszett
talán túl fűszerezett
ez a savanyú Lé.

2009 -Dóczi-

Szeretlek utoljára

Szeretlek utoljára

Nekem fázik már az új November...
Dér hinti el halkan,
mint jeget a parkban
a közelgő holt-December.

Csupa búsan lengedeznek a fák...
Gyermekesen lomhán
s egészen tompán.
Kérgükben öreg hibák.

Fagyos földben nyílnak a Miértek...
Környékük avarlepte
s nem száll már a lepke,
mert mindenkorra kiégtek.

A búcsúzók mint vasúti sínek...
Vörösesen izzóak
s éppúgy kínzóak,
mint amennyire végtelenek.

Hazaúti tekintetem fűzfa...
Lefelé irányul
s majd belefásul
úgy fáj neki a terhes Ma.

Mindennel elsiet már az ember...
Akárcsak én újra
az Ő szívét szúrva,
nekem fázik a November.

2009 -Dóczi-

Szünet szonettek III.

Forradalom

Értetlen lázadás folyik,
a gyermek egyszerűségbe botlik,
nem tudja mit kezdjen Százsorúval,
békét köt a háborúval.
Megszorozza az oszthatót
s gyökjel alá teszi a halandót.

2009 -Dóczi-

Tíz gézengúz sor gúnyosan...

Tíz gézengúz sor gúnyosan...

Ezt a verset leírni érdemes?!Nem tudom, mert Balkezes.
S ültetni a régi fát?Nem rejt mást csak hibát...
Nem baj gyakorlok rímeket, rútakat és szépeket.
Elveszem józanságom, hegyen völgyön vagy rónaságon?
Én sem tudom hol lesz jó, talán értem jön egy hintó?
Ugyan micsoda ponyva gondolat, mesebeli vert fondorlat.
Elvettem én már az eszem, másnak nem kell, tollam leteszem.
Azért írok még utolsó sorokat, hiszen a tragikus önsors örök divat.
Hisz mindenki térdepelve érdemel egy tényt, ami mindenkit érdekel:
Még egy költő ide vagy oda, úgyis mind együgyű s pongyola...

2009 -Dóczi-

Temetői séta

Temetői séta

Temetőben sétáltam,
vártam az utolsó Novembert.
Nyughasson az élő,
kit még kínja nem vert!
...
Megbotlottam...s megérkezett
az utolsó November s hol ember
körülöttem, ott mindenki emlékezett.
Kezükben ott volt az ítélő staféta
s addig tartott a temetői séta.

2009 -Dóczi-

Szívemből keringő

Szívemből keringő
(egy barátságért...)

Csak egy pörgés
és ölelésed védelmében vagyok.
Csak egy forgás
s bú helyébe ragyogást kapok.
Csak egy körforgás
ez az Óriás,
vagy egy körpörgés
ez a Zörgés,
de szívemből keringőt,
őszintét, elhintőt
bármikor adhatok.

2009 -Dóczi-

Űr

Űr

Nem kellenek már könnyek,
hogy sírjak s megrökönyödjek.
Se nem néma, bajuszos könyvek,
hogy riasszanak az igazak s a bölcsek.

Nem kellenek zengő zizegések,
tovaszálló, alattomos sziszegések,
amik kitöltik a teret
egy lomha, hideg délutánon.

-

Majd én ott várom, akit kell s ő lesz a párom,
szemére bájom, enyémre álom ül ki azon a délutánon.

Tengődve leng ő, de lábán hős cipellő,
mely temetői fénnyel elkerít s nem kérlel.

Habogva, zokogva, de habokra robogva,
némán csobogva mos öröktűz homokba.

-

Nem hiányoznak az Őszi Rózsák,
azok a csalfa, könnyed múzsák,
a hiún csillogó égi strófák,
magokban haló virág-pilóták.

Nem hiányoznak a szerepek,
a működő, szűkülő emberek,
akik kitöltik a teret
egy áttetsző, semmi-világon.

Mert...
Nem kellenek már könnyek,
hogy sírjak s megrökönyödjek.
Se nem néma, bajuszos könyvek,
hogy riasszanak az igazak s a bölcsek.

2009 -Dóczi-