Hazamennék...

Hazamennék...

Utaznék magammal,
de árnyékom előttem jár.
Ő a fényben,
testem a sötétben áll.
Ázott fák illata,
tekintetük hada kísért.
Az út, amire léptem
ledőlt falakat ígért,
de én semmit sem látok,
szívem semmit nem kért.
Mégis nekem kell lépnem,
kell, hogy elérjem
magam árnyékát.
Sem múltban, sem jövőben,
sem most a levegőben
nem látom magam szándékát.
Kérdezve kiáltok:
Helyembe ki állt?!
Nem látom az arcot,
nem látom a lelket,
csak lépteim porát.
Nem adom a mosolyt,
nem nyújtom a kezet,
csak magam védő halmazát.
Kérdezve kiáltok:
Helyembe ki állt?!

2011 -Dóczi-

Fél-Év

Fél-Év

Azt hittem boldog vagyok,
mikor először láttalak:
Védtelek, majd később szántalak.
Hazudtál s én elhittem,
mámorban fürödtem, mára elhintem.
Jóakarat-szemed rajtam csillant,
de máson fénylett,
csodája mégis belém égett,
s ha halkan
ismét felizzik a kérdés-katlan,
az egyik válasz így szól:
Azt hiszem boldog vagyok, hagytam!

2011. Budapest

-Dóczi-

Tavaszi ábránd

Tavaszi ábránd

Körbefut az árnyék
színek csalogatnak
kinyílnak életek
utat hasogatnak
néma hangjuknak
szerényen.
Hozzám is vezet út
s Nap tűz szemembe
száguldva szikrát dob
agg szívembe.
Szememről visszavert
fénnyel gyújtanék lángot
közeli reggelen:
beléd is fény jusson
mondanám azt hiszem...
Szabadon szállj
elgörbült térben
át a városon
néhányon majdcsak
lelked is átoson.

(Budapest)

2011 -Dóczi-