Hazamennék...

Hazamennék...

Utaznék magammal,
de árnyékom előttem jár.
Ő a fényben,
testem a sötétben áll.
Ázott fák illata,
tekintetük hada kísért.
Az út, amire léptem
ledőlt falakat ígért,
de én semmit sem látok,
szívem semmit nem kért.
Mégis nekem kell lépnem,
kell, hogy elérjem
magam árnyékát.
Sem múltban, sem jövőben,
sem most a levegőben
nem látom magam szándékát.
Kérdezve kiáltok:
Helyembe ki állt?!
Nem látom az arcot,
nem látom a lelket,
csak lépteim porát.
Nem adom a mosolyt,
nem nyújtom a kezet,
csak magam védő halmazát.
Kérdezve kiáltok:
Helyembe ki állt?!

2011 -Dóczi-