Vérvétel 2009-ben a Földön

Vérvétel 2009-ben a Földön
(Mester a tanítványához...)

Csapoljunk egy decit,
de hígítsd fel kicsit
és ne hallgasd meg a
pácienst, hisz
miért legyen csillag,
ha lehet utcai lámpa
szerető bogarakra várva
játszi fénnyel?
Miért legyen zebra,
ha anélkül is elüthet,
most játszadozva elszédíthet
roncs kerékkel?
Láb nélkül ugyanúgy
átérhet a rögös úton,
miért szökkenjen minden flúgon
ha kibírja
televízió-szemével?

Ha végeztél, adj neki egy pohár vizet, töröld le a verejtéket róla,
de nyomatékosan add a kendőt a kezébe, te is tudod, hogy a hibát szépnek láttatod vele
és majd egymásra is mosolyogtok...
Hidd el szeretni fog, mástól is ezt látta...
Rendkívüli ember leszel, négyévszak-eszű mindenhol a Földön.
Mindennek kiszívhatod a velejét-értelmét és ez velős értelmet ad életednek.
Az egész életedre ennyi is lenne a gyakorlat.
A házi feladatról meg te is tudod, hogy felesleges...

2009 -Dóczi-

Köszöntő az "A" - soha meg nem eső... - betiltásának ceremóniájára

Köszöntő az "A" - soha meg nem eső... - betiltásának ceremóniájára

Hagyjad az "A"-t,
-"E"-vel levethetek
szeretetet, embereket,
szerepeket, gyermeteget-
csak bajt kavart!

2009 -Dóczi-

Rózsateremtő

Rózsateremtő

Néha fájó, néha
sziporkázó gyötrelem,
úgy hívják: türelem.

Néha épp, hogy megesz,
de van, hogy fel is fal
hosszú hajnalokkal.

Hidegben érkezik
s még tovább is hűt,
sarkamba szúr egy tűt.

Szaladnék is tova,
ha nem csenné gúny-gát
szemeim világát.

Tájakat letakar,
hogy ne lássak oda,
hova futnék tova.

Kacsingat a tűzzel,
nem mással, csak velem,
leszek én gyötrelem

örökké csak neki,
hogy örökké fájjon,
ha repülök tájon,

át sok-sok gúny-gáton.
Galambok hírt hozzák:
csak és csakis hozzád!

Tűket szúrogató
sziporkás gyötrelem.

2009 -Dóczi-

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Belefoglalnám e
sorokba élet értelmét,
de rájövök, hogy négy semmis
lefedi lényegét.

2009 -Dóczi-

Zanza a csacska ellen

Zanza a csacska ellen

Élet sírjába buktam én,
úgy hívják még: jóság.
Messze elkerült most,
mint fűszálat a rónaság,
végtelen tengerén.

Duruzsolt és lófrálgatott,
ó, pajzán vigyorral.
Kéjes kacajok közt
villogott késsel meg karddal
s csak kártyázgatott...

...és akkor játszottam vele én is,
álomba foglaltam még ha szép is;
és nem dorgált meg a Mégis,
még ha tán túl szép is,
mint a jóság.

Kimásztam a sírból mára,
grabancánál fogtam
a pajkos merengőt
s talán újra beloptam
feledés hadába.

Nem hagyom, hogy földi
érzés kerítsen karjába
-hol valóját tölti
és zaboláz kiabálva-,
Soha!

2009 -Dóczi-

A Mégis égisze alatt

A Mégis égisze alatt

Nem jön az ihlet, mégis írok,
üres sorokat telesírok
csendben.
Ha senki dala, mint baj-nyirok
lebben,
akkor is csak írok.

Még tovább, talán zokogok is,
gyöngyház arcba szúrt ócska tövis
lettem.
Remény szárnya, testben golyóbis
tettlen,
gördülő ellipszis.

Nem jön az ihlet, eszembe jut
mégis-tettem majd utána fut,
szeppen,
lábamra tesz majd útilaput
csendben
mellettem tovafut.

S akkor is csak írok,
lázongó sorokat
reménnyel telesírok
tettlen.

Zsibongó, falbontó,
szédítő csendben.

2009 -Dóczi-