.fikció.fikcióban.

.fikció.fikcióban.

Becsukom a szemem:
pillangók,
fehér ölben,
néma ködben
mégis mindent
elmondók.

Nem repülnek,
de szabadok,
de szülnek...

Hálós álmokat
körbeszőnek
pókokkal,
gondolat-foglyokkal
egybegyűlnek.
Hasogatnak
vágyakat.

Kinyitom a szemem:
valóság,
bódult hajnal,
árvalányhaj,
cseppekben is buzgóság.

Közzétételként én közlöm:

Nem, nem nőnek...
de szabadok,
de élnek.

Ülnek és látom rajtuk a nőni-akarást.

Ez az akarat ivódik az én szemembe is,
melyet csillanva csuktam le.
Újra.
Robusztus hullámokat dobog belém a szív,
és bizsergő futamokat lüktetnek az erek.
Azt hiszem boldog vagyok.
Azt hittem boldog vagyok.
Megmosolyogtató
fikció
a fikcióban.

2010 -Dóczi-

Ízisz

Ízisz

Szellemkulcs
Szent könnyek
Vicsorgó ajkak
Királyok csuklói
Fénykert
Ezer kilóméter
Időből kifutva
Űrön belül

Ahogy mi tesszük...

2010 -Dóczi-

Hálátlan jóság

Hálátlan jóság

A falevél lehull
sodorja a szél
gyufaárus lányka
halálról beszél.

Pedig ő jót akar
kenyeret enni
finom krémmel, vajjal
végig bekenni.

De csak lelke arany
sosem volt gazdag
így kenyérke helyett
marad a parlag.

Lemenő nap szeme
gyengén csukódik
még lángol s benne
egy világ haldoklik.

2010 -Dóczi-

Utolsó életért

Utolsó életért

Néha ölnék
egy kis életért
percért, évekért
öldökölnék.

Minden mosolyt
mi belém hasít
s mint remény-síp
tovasodort.

Néha ölnék
a szerelemért
csúfos esélyért
öldökölnék.

Minden robajt
ami ösztökél
s szívemhez ér
tovább így hajt.

Néha ölnék
egyszerű nőért
tavasz-keringőért
öldökölnék.

Minden Hamart
együtt festettet
bennem tévhitet
hamar kavart.

Néha ölnék
örök álomért
vágyért, nászokért
öldökölnék.

Minden magam
mi mindig rosszall
s lelki kosszal
ejti havam.

2010 -Dóczi-

Karcok idebenn

Karcok idebenn

Vasárnapra esett
az utolsó napom
akkor kapkodom.

Végső levegővel
szerelmet habzsolom
éhezem, szomjazom
csak őt hajszolom.

Hosszú évek után
mindig keservesen
csak őt keresem.

Hiú ábrándokkal
ordítva, csendesen
születtek véresen
karcok szívemen.

2010 -Dóczi-

Miután hiányoztál...

Miután hiányoztál...

Nem vár holnap sem,
sosem lesz kedvesem.
Csacsogó madárkám
nem lesz énnekem.

Harsogó ének
repül szembe szélnek,
síneket visszafúj
falusi rétnek.

Nyugvó dél marad,
levélre hó tapad,
helyettem betakar,
hogy ne féltsd magad.

Majd veled alszom
egy közös tavaszon,
nemsokára eljő
lépten-nyomokon.

Együtt öleljük
s kérve kérleljük:
ne legyen nap és éj,
ha félretettük.

Így vár majd holnap,
ha megcsócsálva kap
kergető perceket
tőlünk a tegnap.

2010 -Dóczi-